Ugrás a tartalomhoz

Iskolai projekt

Harmadik kerületi iskolai projekt

2022. nyarán 4 alkalommal tartottunk kortárs ismeretterjesztő foglalkozásokat a harmadik kerületi napközis táborban Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat támogatásával. Majd a program pozitív visszhangja miatt úgy döntöttünk, hogy kiterjesztjük azt a harmadik kerület összes általános iskolájára. Az ingyenes program keretében Tenk Dóra kurátorunk iskolai tanórkra látogatott el és reprodukciók segítségével bevezette a gyerekeket a kortárs művészetbe, majd különféle izgalmas technikát próbálhattak ki a gyerekek, amihez minden eszközt biztosított az alapítvány.  Így további 5 alkalommal tudtuk megtartani a foglalkozásokat 2022. szeptembertől november végéig a következő kerületi iskolákban: Csillaghegyi Általános Iskolában, a Dr. Béres József Általános Iskolában, a Kerék utcai Általános Iskolában, az Andor Ilona Ének-Zene Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskolában és az Óbudai Harrer Pál Általános Iskolában. 2023 tavaszán további iskolákba és kibővítve az intézmények körét, óvodákba is tervezzük elvinni a programot. Várjuk az iskolák és óvodák jelentkezését a következő email címen: dora.tenk@gmail.com