Tárgyiasult csend – Gulyás Andrea Katalin, Király György, Kotormán Ábel
A 2024-es Searching for T-Art díjasok kiállítása az óbudai Esernyős Galériában
- július 9. – augusztus 6.
A kiállítás az óbudai T-Art Alapítvány kortárs tehetségeket elismerő projektjének legújabb három díjazott művészét mutatja be. Három olyan markáns, mégis finom szálakon egymáshoz kapcsolódó alkotói világot állít közös térbe és mutat fel értékként, amelyek a látható valóság mögötti lényegi rétegeket kutatják. Gulyás Andrea Katalin, Király György és Kotormán Ábel munkáiban a mindennapi tárgyak és figurák elveszítik megszokott jelentésüket, és filozófiai mélységet, morális feszültséget vagy épp társadalmi kritikát hordozó üzenetté lényegülnek át.
Gulyás Andrea Katalin
Gulyás Andrea festészete a tudatos észlelés radikális gyakorlata köré szerveződik. Rudolf Steiner nyomán a tárgyakat valós funkciójuktól elvonatkoztatva szemléli, kiemelve azokat megszokott környezetükből, egy háttér nélküli, lebegő pozícióban. Ez a minden felesleges gondolattól és részletezéstől mentes ábrázolásmód olyan központosított figyelemről tanúskodik, ami korábban ismeretlen, rejtett információkat mutat fel róluk. Megfestett bagatell tárgyi motívumai – asztalok, tányérok, gyertyák vagy felhők – ezáltal a legkülönbözőbb mindennapi emberi dilemmák és létállapotok vizuális metaforáivá, ahogy maga is vallja: a „hétköznapi metafizika” hordozóivá válnak.
Indító képén az asztal mint tárgy univerzális, megszokott jelenléte, valamint a tányérok ufószerű formái teremtenek egészen új kontextust. Ez a valóságban lehetetlen szürreális állapot azonban a tiszta formára és a gondolati tartalomra irányítja a fókuszt. A Minden rendben van V. című alkotás a szétbontás és újrarendszerezés koncepcióját zárja le a szériában. A sorozat korábbi darabjain szétszerelt bútorok jelentek meg szabályos, geometrikus rendben a földre helyezve, s bár itt az asztal áll, a tányérok alatta, a földön láthatók. A gravitáció válik rendező elvvé, kijelölve a végső nyugalmi helyzetet, ahonnan már nincsen lejjebb. A funkciójukat vesztett, a megszokott közösségi interakcióktól megfosztott tárgyak ebben a furcsa seholsemlét állapotban megélt üresség és magány hangulatát árasztják.
A megváltozott nézőpont a Szabadesés című műnél is központi elem: a 90 fokkal elforgatott felhő egy olyan metafizikus térbe kerül, ahol mozgásának iránya eldönthetetlenné válik: hogy felszáll vagy lezuhan, esetleg horizontálisan is mozog-e – kérdés marad. Andrea munkái egy emberi problémahelyzet új aspektusból való megfigyelésének vizuális allegóriájaként is értelmezhetők, és a nem várt megoldások felszínre kerülésének lehetősége mellett érvelnek.
Az időtlen és tértelen lebegés és elvágyódás jellemzi gyertyás munkáit is, amelyekben szintén egy valóságtól eltolódott, fizikai törvényeknek ellentmondó állapotot rögzít. A Visszfény a visszhang képi megfogalmazása, míg az Alibi-nél, ahol a lángok elszakadnak a gyertyától, a ’máshol levés’ gondolatköre fogalmazódik meg. Schrödinger elméletét idézik az Éjszaka felszabadulnak a tárgyak sorozat háztartási flakonokat ábrázoló darabjai: miszerint csak a megfigyelés, a mérés eredményeképpen létezik egyetlen, határozott valóság.
Az Andrea munkáiban érvényesülő, gravitációtól megfosztott, mégis stabil létezés magát az alkotói folyamatot is tükrözi: egy olyan meditációs flow állapotot, amelyben az elme kiüresedése és elcsendesedése megy végbe. Munkáinak szimbolikus motívumai egyben filozofikus kérdésfeltevések, amelyek intellektuális párbeszédre hívják a nézőt is. Olyan önreflexív problémákat járnak körül, mint pl. a mindennapi dolgaink alternatív értelmezésének vagy az ember tudatalattijában rejlő igazság feltárásának a lehetőségei.
Kotormán Ábel
Kotormán Ábel szobrász művei a jelen emberi és társadalmi valóságának éles, mégis finom humorral átszőtt reflexiói. A kiállítás központi alkotása a Szónok (bronz, 2022) című plasztika, amely egy mindenkori, politikai aktualitásokon túlmutató emberi magatartás kritikája. A nyakigláb, csökött felsőtesttel és hangsúlyos férfiassággal megformált figura a mindentudó, magabiztos pozícióból beszélő embertípust mintázza. Az alak egy instabil, vödörre vagy mesebeli háztetőre emlékeztető alapzaton, és további emlékműszerű oszlopdarabokon áll. Kicsiny méretével kontrasztban álló piedesztálja a kompenzáció gondolatkörét hozza be: a kételyek nélküli, kompetenciát nélkülöző, de hangerővel és agresszióval irányítani vágyók világát. A mű egyben a kortárs emlékműállítás kritikája is.
Ez a gondolatmenet kapcsolja össze a művet az Útépítő emlékmű című alkotással, amely a művész jellegzetes, esendő figuráit vonultatja fel. A parancsra váró, unatkozó, „egy dolgozik, három nézi” dinamikájú karakterek a monumentális köztéri szobrászat meghaladott gyakorlatát kérdőjelezik meg, ahol a hősiesség és áldozatvállalás hiánya kap sokszor indokolatlan emléket.
Gulyás Andrea az álmai világából meríti inspirációit az ún. Mnemonikus Indukciós memóriatechnika alkalmazásával (MILD), amelynek lényege, hogy az egyén nemcsak emlékszik az álmaira, hanem képes azokat irányítani, megoldáskeresésre vagy igazságfeltárásra használni. Számos kutatás létezik arról, hogy az álom nem pusztán a tudattalan gondolatok és érzelmek vizuális megjelenítésének médiuma, hanem az éber állapotban kontrollált és önkénytelenül gúzsba kötött emberi agy kreatív mélységének és kimerítetlen potenciájának a terepe.
Az alvás és az álmok tematikáját bontja ki Kotormán Ábel líraibb, intimebb rétegeket érintő Velencei álom (purhab, textil, 2023) c. munkája is. Az érzelmi édeskésség határán egyensúlyozó, mégis megnyugtató, szinte stabil oldalfekvésben pihenő női alakjával a sárga-rózsaszín habos címbéli édesség asszociációja is megjelenik, ami ugyanakkor összekapcsolódik a tradícionálistól eltérő anyaghasználattal.
Ábel nagyméretű figurája – bár klasszikus, ábrázolói jellegükben a magasművészeti szobrászat tradícióit követik – alapanyagukban megkérdőjelezik a hagyományos szobrászat alapvetéseit: az építőiparból átöröklődött poliuretán habból készült és a formaalkotás szabadabb, új megoldásai felé nyit utat. Az anyag különlegessége, hogy hatalmas szobrászati térfogattömeg létrehozását teszi viszonylag gyors eljárással lehetővé. A folyékony hab mintába önthető, alakítható, míg a megszilárdult változata könnyen vágható, faragható. Újrahasznosíthatóságával a purhab mint képzőművészeti médium hozzájárul a fenntarthatóságról szóló diskurzushoz is.
Az életnagyság alkalmazásával emberábrázolása közvetlenebb kapcsolatot teremt a nézővel, hiszen a figura mérete megegyezik a befogadó valós arányaival és valós tereinek, környezetének léptékével. A néző a művel egyenrangú félként találkozik, egész testi jelenlétével értelmezi a műalkotást, saját méreteivel és tulajdonságival is szembesülve pedig reakcióra és interakcióra kényszerül: a velencei gondolás varázsszőnyegen az alvó lány odafekvésre, együtt-álmodásra hív minket.
A miniplasztikák viszont gyakran társadalmi üzenetek megfogalmazását rejtik magukban, hiszen a kis méret felerősíti az ábrázolt problémák abszurditását. Apró méretük miatt intimitást sugallnak, a nézőtől közelebbi, figyelmesebb szemlélést igényelnek, és a fontosság és jelentéktelenség mibenlétére kérdeznek rá. A kis méretben is expresszív kifejező erővel rendelkező mozdulatok szakma-technikai tudásról tanúskodnak, és humoros tükröt mutatnak az emberi viselkedésről.
A Velencei álom belső békéjével áll éles, megrázó kontrasztban a Tömegsír (bronz, fa, 2022) című munka. A mohácsi csatamező feltárásának személyes, traumatikus élménye ihlette mű egy posztamensbe süllyesztve, üveglap alatt jelenik meg. A történelmi kontextus a szomszédban zajló ukrajnai háború borzalmaival válik húsbavágóan aktuálissá. A szobor az egyéniségüktől megfosztott, egymásra hányt hősök méltatlan végzetét és az emberi élet elértéktelenedését vizsgálja, miközben örök kérdéseket fogalmaz meg a kollektív emlékezet felelősségéről.
A klasszikus figurális szobrászatból új kitekintést jelentenek az ezen a kiállításon debütáló, melléktermékként megmaradt sniccerpengékből készült absztrakt alkotások, amelyek egy játékosabb, a variáció és a szerialitás lehetőségét megteremtő attitűdről tanúskodnak. A pengék egyre kisebb alkotóelemeire bontásának logikájával felépülő ábrákban az axonometria szabályait alkalmazó térbeliség jön létre, ami plasztikai-optikai játékával zavarba hozza a néző szemét, és feszültséget teremt a kiemelkedni látszó részek és a háttér síkmintája között. Ezeknek a mintázatoknak a repetitív izgalma, dekorativitása az űr, a semmi képzetét vagy a végtelen vízióját kelti.
Király György
Király György munkáiban a téma állandósága eltünteti a didaktikus narratívákat és a felesleges részleteket. A figyelem a tiszta formára, a textúrára, a tömegek és a színek belső viszonyaira terelődik. Ezáltal nem a tárgy felületét, hanem annak ontológiai lényegét, a létezés magvát keresi az alkotó, miközben a látszólagos monotonitás nemcsak számára, hanem a befogadói folyamat során is rituálévá és spirituális tevékenységgé válik.
A fő motívum-rendszer variációi között a néző fókusza a mikrováltozásokra kerül: a finom elmozdulásokra, a fények minimális változására, a tónusok árnyalataira és mindezek metaforikus jelentésére. Figyelni kezdünk az antropomorffá váló edények közötti viszonyokra, méretbeli különbségeikre, alig hallható, mégis érzelmekkel töltött egymás közti kommunikációjukra. Minél szűkebb a keret, annál monumentálisabbá válik egy-egy apró kompozíciós módosítás, és válik egyedivé a megfestett állapot vagy még súlyosabbá a tartalmi esszencia.
E monomániákus szemléletmód mögött egy radikális művészi állásfoglalás és nem utolsó sorban egyfajta társadalomkritikai magatartás is jelen van: a figyelemnek ez a fajta teljes koncentrációja a fogyasztói társadalom szétszórtságának az ellenpontját, a múlékony trendekkel és a gyors újdonságokat követelő piaccal szembeni ellenállóképességet jelenti.
Miközben a kompozíció folyamatosan a nonfigurativitás és a konceptualitás határán mozog, az alkotói folyamatot és a technikai kivitelezést áthatja az anyaggal, a földi matériával való bensőséges kapcsolat, mély szakmai kompetencia és igényesség. A felhasznált, rendkívül magas minőségű anyagok – speciális külföldről hozatott vásznak, porpigmentek, kötőanyagok, mint pl. a dióolaj – restaurátori szintű, rendkívül mély, többnyelvű kutatáson alapuló ismeret feltéteznek. „Mi más beszélne hitelesen a világról mint az anyag?” – teszi fel a kérdést Király György. Mégsem uralkodik az anyagon, hanem párbeszédet folytat vele, és engedi, hogy az anyag saját akarata és története is formálja az üzenetét, ilyenek pl. a kémiai folyamatok során véletlenül alakuló fényes és matt részletek vagy a festék megfolyása.
Művészete az esszenciális tartalom iránti radikális fókusz, a manuális, kivitelezés-alapú, anyag-centrikus művészi attitűd és a konceptuális művészet kutatáson alapuló szemléletének sajátos fúziója.
—
Gulyás Andrea Katalin, Király György és Kotormán Ábel csoportos tárlata méltó lezárása a fiatal alkotók mentorálását hat éve felvállaló Searching for T-Art projektnek. A bemutatott műegyüttes reprezentatív bizonyítéka annak, hogy a klasszikus szakmatechnikai alapozottság és a mély, tudatos koncepcióval rétegzett tartalom ötvözése nem múlt el a kortárs képzőművészetből. A kiállítás anyaga világossá teszi, hogy ez a szintetizáló látásmód ma is élő, releváns és értékteremtő bázisként határozza meg a fiatalabb művészgeneráció gondolkodásmódját és alkotói praxisát.
Garami Gréta művészettörténész megnyitószövege